egy villanás a szemem sarkában. odakaptam a fejem.
három pillanattal később még mindig túl ismerősnek tűnt, így odaléptem hozzá.
nemtudom, hogy mikor találk — kezdtem volna bele, de tudtam.
úgyhogy inkább csendben maradtam.
néztem, ahogy néz.
láttam, ahogyan a cirmos kék szemében átrajzolódik a mintázat.
félkörnyi folyópart, ártéri fasor árnyéka, ahogy kisüt mögötte a Nap.
de nem a Nap volt. erdőtűz. felperzselte pupilláját a düh.
te mit keresel itt? — sziszegte, és a hangja mélyebb volt, mint emlékeztem.
nem kellene itt lenned. nem volt könnyű elfelejteni, nem teheted meg velem,
hogy egyszer csak úgy megjelensz!
hallgattam.
érted amit mondok?
még mindig nem igazán tudtam mit mondani.
te buta vagy? — apró ökleivel megütötte a mellkasom. két apró dobbanás.
aztán nekem borult és éreztem, hogy sír. öleltük egymást, körülöttünk fel-alá járkáló emberekkel.
gyere, üljünk le, beszélgessünk. — bemásztunk a sátrába. — igazából nem ismerjük egymást, ugye? — folytattam.
nem, most nem. még nem. — válaszolta. — de a fenébe is, Léna még iskolás sem volt, megérdemelte volna, hogy ne kelljen nélküled felnőnie.
meghaltam, — mondtam. — nem eljöttem, meghaltam. ezek szerint nem találtak meg?
lélegzetvételnyi szünettel mondta, hogy — nem, soha.
sajnálom. ezért nem tudtam visszamenni.
innentől persze már én sem bírtam szűkszavúan.
elbírtál egyedül a gazdasággal? találtál valakit, aki segített? Lénával mi lett? béke volt? nem bántottak titeket, ugye? a könyved volt időd befejezni? beleírtad a hárfa-meditációt?
de nem válaszolt. csend volt.
szóval, megöltek? — kérdezte. — amúgy visszajöttél volna?
nem kellett válaszolnom.
főzök egy teát. várj meg. — kimásztam, odasétáltam az üstházhoz a két bögrével,
merítettem belőle egy kis forróvizet, és a sátram felé indultam a teás dobozomért.

– – –

amikor visszaértem, az alsó ajkát rágcsálta. lábait maga alá húzva ült, mint valamikor a kereveten. ott, otthon, az udvarházban, ahol esténként nem volt más fény, csak a sarokban a könyvespolc mellett az állólámpa narancs színe. a pianino mellett az előreugró ablakfülkében, ahogy a szobában máshol is, embermagas növények. szőnyegek. nesztelen léptek. kezemben a tea: tűzvörös színű főzet, bergamottnarancs héjával és búzavirágszirommal. most is.