web analytics

az utolsó tekercs skiccpausz // ébredés elhalasztva

Címke: víz

nyüszítés

a Biokovot térkép nélkül, két másfélliteres palacknyi vízzel indultunk el megmászni. nagyjából másfél óra múlva mindkettő olyan meleg volt, hogy inni már nem mertünk belőle, csak a hajunkat megvizezni vele és megnedvesíteni a szánkat. egyértelmű volt, hogy az egyenes irány helyett – ameddig lehetséges – muszáj az olívaligetek árnyékocskáit követve haladni. a tenger száraz, sós illatában kerülgettük a teraszok kőfalait és a vízmosások árkait. így persze elég hamar eljött a pillanat, amikor már fogalmunk sem volt, hol vagyunk. bár a cél, a hegytető, még ott fehérlett felettünk.

észrevettem, hogy jóideje nem szólunk egymáshoz. hunyorogással és szemöldökráncolással kommunikáltunk csak. feladtuk. de még további egy óra volt mire szintben az öböl felé haladva elértük a falu útját, és aztán a falu szélén a forrást, ami valószerűtlenül bő, hűs vízzel zubogott bele a völgyébe.

kutyák voltunk. reméltük, nem látja senki. kutyák, akiket otthagytak valahol, és ők elhitték, hogy örökre elveszett az éltető falkavezér, de végül mégis visszatért. ráztuk magunkat örömünkben, és tudtuk, hogy amint elég közel érünk, mielőtt remegve, kaffogva, egész testtel belevetjük magunkat, óhatatlanul elkezdünk majd nyüszíteni.

bükkábránd

otthont terítesz a fák közé mire megérkezem
odaköltözöl, belesímulsz a táj mintázatába
de nem mártózol bele a mélybe azon az éjjelen

a réten átvágva megérzem széthagyott jeleidet
hallom a különös ritmust ami az erdőn végigvezet
lépteimből születő ösvényeken, bele, az éjszakába

hogy eltűnjünk reggelig, szót se váltva
mint szélcsendben a kis tó hullámai
víztükrünkben a parton álló fákat csodálva

TOVÁBB OLVASOM

sava-sója

vízre tenni hogy sodorja
ha itt többé nincsen dolga
csomagolni oltalomba
menni vele hogyha volna
fonál még rátekeredve
megragadni meg lehetne
maradni ha volna kedve
ittlétével egy lehetne
kis öbölben partravetve
olvadhatna esti csendbe
nem tovább mint egy dagályig
part és víz míg egyre vágyik
de ha többé nincsen dolga
víz ölelje, hadd sodorja.

folyó

aprókat rezzent a vigyázó szél a fűzfák vízbe hajló ágain. az árnyékos parton két kislány mászik épp a vízbe, óvakodva egyensúlyoznak a gyökerek lépcsőjén agyagtól csúszós lábaikkal. a hullámok üdvözlésképpen símogatnak egyet-egyet rajtuk.

távolabb minden mozdulatlan. az apró öböl és mögötte a sziget.

egy csónakban egy fürdőruhás lány alszik. párnája összegöngyölt ruha, fejét laza kendőként viselt, vékony sporttörölközővel árnyékolja.

a fűben halmozódó faforgácsra halk jajdulás után egy vércsepp pottyan. tompa szitkozódással valaki a szájába veszi az ujját.

a távolban, alig a horizont fölött, az égen egy fura kis felhő úszik. úgy néz ki, mint egy deszkán elnyúló macska. ugyanennek a felhőnek – a másik oldalról, innen úgy százhúsz kilométer távolságból nézve – égre vonyító farkasfej alakja van.

víz

a feltört szinten a vizet hátul, a kislépcsőház melletti régi szerszámosraktárban tart­juk. ott elég hűvös van ehhez. a környék bérházainak lépcsőiből az első érkezők összecsiszoltak egy jó nagy márványkádat, és abba hordunk mindenhonnan, köztéri kutakból, ásványvizes palackokból, forrásokból, meg néha a Lukácsból, bárhonnan, ahonnan csak tudunk, vizet, olyat, aminek története van.
néha fura története.
legutóbb pedig egy ilyen pohár víz egészen megbolondult: a szobámban elérte a szökési sebességet, és apró nyüzsgéssel eltávozott az összes, a legapróbb pici része is. ki a kezem bőréből, ki a helyről ahol az idegességet érezni szoktam,
ki mindenhonnan —
sehová.
az üresség könnyűsége maradt csak helyette.
és ahogy felnéztem, láttam, hogy máshol is mindenütt ez a felszabadító hiányérzet maradt: egy olyan perspektíva, ahol a párhuzamos egyenesek már kartávolságban metszik egymást —

Almayer Inn

ha Liv Deverià megérkezik, biztos lehetsz benne,
hogy nincsenek vendégek a fogadóban.
nem árulhatom el, honnan tudja, de sosem téved.
szieszta idején,
mezítláb jelenik meg a poros úton a kapunál,
aztán átsétál a füvön, egyenesen az asztalkához,
ahol Dira, Ditz, Dood és Dol ülnek,
olívát esznek és vizet isznak.
az élet vasárnapot tart.
a tenger pihen.

© 2018—2025 CsLTD Smurf Alkotóközösség
kaaliyuga@forrasom.hu

Hemingway © Anders Norén