web analytics

az utolsó tekercs skiccpausz // ébredés elhalasztva

Címke: Testépítő Szent Johanna

kánon

tegnap egy tál vöröslencse mellett az öregasszony, — aki szokatlanul beszédes kedvében volt, — elmesélte egy látomását, mely szerint az Élet Egyetemleges Tudása évek óta újra egyben a Földön van, mégpedig — többek között — Testépítő Szent Johanna közvetítésében, aki alkalomról alkalomra lejegyez néhány sort belőle.
néha az utcán veszi elő a noteszét és csillámos zseléstollát, hogy aztán a kitépett, de sohasem összegyűrt lapot otthagyja valahol. néha hangüzenet formában csacsogja fel elbűvölő altján valahová. néha pedig a chatroulette-en gépeli be random ismeretleneknek a következő fejezetet.
(nem igazán könnyítve meg ezzel az elkötelezett gyűjtők dolgát.)

az öregasszony szerint egyébként ő lesz az egyenes és őszinte emberi kommunikáció sallangoktól mentes védangyala, a rendületlen figyelem evilági hordozója, és ebből következően az ábrázolása zajos levegőben, spotlámpafényben táncolás közben, és teljesen meztelenül lesz majd kanonizálva.

nemtudom az öregasszony hogyan szerezhetett tudomást az emberi végromlás olyan friss vívmányairól, amilyen a chatroulette.

napolaj

az öregasszony bejött a szobámba, és leborított a földre egy közel térdigérő halom papírt. nagyjából negyedlap-méretű fecnik. kézzel írt sorok vannak rajtuk, azokat olvasom délután óta. örvénylik a fejem. nem hajlandó elárulni, hogy honnan szerezte őket, nem mond semmit. csak leült a sarokba, és kenegeti magát az olajjal.

az Olaj a ház egyik régi konyhakredencének fiókjában jelenik meg. vagyis tartózkodik. mindig ugyanakkora mennyiség. nagyjából gyermektenyérnyi. ha az ember nem nyúl hozzá: nem szaporodik. ha kitörölgeted: akkor újraképződik. az öregasszony szerint Testépítő Szent Johanna karotinos napolajának revelációja, ami a téli napforduló felé közeledve visszaidézi a nyár ifjonti hevének erejét.

mióta van ez az olaj, ő titokban, és gondterhes mosolytalansággal árulgatja a környék öregeinek. kifigyeltem. mindenkit nyomatékosan kér, hogy a ház környékén hagyja abba a könyökmankókon gólyalábazást. nem akar nagy felhajtást. megértem.

mindeközben tegnap este a várakozás (advent) jegyében a szomszéd a fagyott, olajos sólé morzsalékából szárnyas hóangyalt formált a háza udvarára. némi kétkomponensű epoximűgyanta hozzáadására mondjuk szükség volt, hogy egyben maradjon. ennek mellékhatásaként a ragasztókeverésre használt forgácslapok egyikén most megtekinthető egy csipegető pózban rögzült városi galamb. szívünk a legmélyéig eltöltekezett szeretettel a látványtól.

háziszentély

máma,
Testépítő Szent Johanna mártírságának ünnepén
(mikoris arra emlékezünk, hogy Ő:
a másodfokú viharjelzés ellenére
a habokba merítette szűzi testét,
majd onnan
— megdicsőülés helyett —
rövid úton kizavartatott)
megszállt a dinamikus szentlélek.

© 2018—2025 CsLTD Smurf Alkotóközösség
kaaliyuga@forrasom.hu

Hemingway © Anders Norén