Címke: apróságok

nem értünk egymáshoz.
először.
és aztán nem az van, hogy már értünk egymáshoz,
csak, hogy már egymáshoz értünk.

és nemtudom, milyen nevet adtak ennek,
de
nehezebben mozdulok a közeledben,
és bár nincsen norma erre,
tudom, hogy volt, akinek a jelenléte
meg mintha inkább felemelne.

fényképezni a fénnyel le nem képezhetőt

a tagadó mondatokkal mindig valami létezőhöz kötődsz.
ha majd nem valami ellentéteként definiálod magad,
akkor végre nem leszármazni fogsz,
hanem létre jönni, ott teremni,
mint elmesélt történetek.
és a sutba dobott dolgok életre kelnek,
pontosan a legelején elkezdve.
ab initio rerum.

otthonvagyok benne és
otthon érzem magam benne,
de nem az enyém.
nem is lesz az soha, szerencsére.

szakaszok, vagy mi a csoda.

azzal kezdődik, hogy minden ami történik: az első.
minden ami később hétköznapivá lesz, első.
első lépés, első szó, első görögdinnye, első iskola.
első nap egyedül, első csók, első szeretkezés, és az első igazán gyönyörteli.
első munkahely. első saját lakhely. első minden, első bármi.

azután, már a legtöbb dolog második vagy harmadik,
végül már nem is annyira valóságos — csak történik.
bár ilyenkor is lehet még keresni azokat a dolgokat, amik továbbra is elsők.
új helyeket, új formákat, új neveket.
felfedezni, mozogni, elmozdulni, továbbállni.
aztán elmozdítani is.
először kíváncsian, kedvesen.
aztán egyre több erővel. néha vadul.
egyre több mindent. majd bármit.
mérték nélkül.
a végtelenségig. a semmiig.

végül, aki még kapcsolatot tart azzal ami létezik,
akit érdekel még bármi is,
aki nem vakult meg, nem süketült meg, nem hülyítette el magát,
vagy nem halt bele,
egyszer csak elkezdi azt érezni, hogy nem kell több első. utolsó kell.
annak a szépsége, ami után már nincsen több.