felejtsd el az ablakot. nincs. feküdj bele az esőbe. ezer vágy hív arrafelé.
ha tanítottak is betegségekről, fakón suhanó kínokról, most ne félj.
vagy, ha úgy szeretnéd: legyen ott az ablak. kint nincs is eső. ha egyszerűbb így.
úgy teremtünk, ahogy csak őrültek bátrak teremteni. úgy.
legelőször megjelölték a kezed.
ami annyit tesz, hogy lett egy otthonod. így hívják.
betérhetsz, ha az eső elől menedéket keresnél.
lett egy hely belül.
és lett egy hely kívül is.
ingyen fedél, étel, meleg. szükségből.
és ők befogadtak, mert az is: kellett.
mert te mész, hogy: jöttél, és akkor ők befogadnak.
ez így megy.
aztán, igen, ahogy az idő telt, lett még több otthon is.
a másik, például, ahol meg boldogan várnak, de fájdalmat adnak.
kiosztják, és te még kérsz. mert ez meg egy ilyen hely.
mondod, hogy kérsz még,
hogy kell még, hogy szükséged van rá.
ahhoz, hogy legközelebb már merj nem kérni.
így. így tanulsz meg szépen lassan végül valóban hazaérni.
Kategória: kaliyuga
létünk nem csak mikor-lét és hogy-lét, hanem pillanatról pillanatra hol-lét is, ahogy földanyánk elvisel testén, ahogy bejárjuk íveit, siklásban lapozzuk át erőtereit, vagy elidőzünk egy-egy pórusán.
ajtókon lépünk át, lélekműhelyek ajtaján, kitöltjük tereiket, betöltjük ami fel van adva, örömöket eszünk és könnyeket iszunk, hogy megszülessen egy entitás, ami megélve pillanatát formálódik és formál,
hogy kiegyensúlyozza a bolygó forgás-billegését, és valahol távolabb egy perccel tovább lehessen dagály a szélfonta majdnemkiszáradt fűszálakon
mennyi
mennyi
mondd
mennyi
mennyi
mennyi monoton
mennyi monoton
perced monoton
mennyire monoton
perced monoton
mennyi monoton perced viseled
mennyi monoton perced viseled
mire odabasz a beat
mire odabasz a beat
mire nyugiba repít
valaki mondjuk
Char-a-lott’de Witte
mennyire monoton
mennyire monoton
menne-e szabadon
menne-e szabadon
csendben ugyanez
ez a trip hova lesz?
mennyi monoton perced kutatod
mire odabasz a beat
és a létbe repít
mikor a nincsen
helyett be-üt-a
minden
- egy(ez)ség
„[…] éppencsak […”] - békés kiegyensúlyozatlanság
„nem üldözöm a rejtőző apró meleget és a pislákoló fényeket a tél mélyében […]” - a só
„the cure for anything is salt water […]” - egyenlőségünk jelei
„minden ember ereje egyforma. […] az idő a mérték.” - stealing beauty (p.2)
„végül nem az otthon a bialettiből kicsepegő fekete […] lesz ennek a szótlan útnak az ereje” - so’haj / सोऽहम्
„és ahogy lemegy a Nap, az alkony utolsó, már közvetett, szórt sugaraiban ismét belélegezlek […]” - Đirona
„[…] tiszafa-ligeted boltívei alatt tűzzománc szerpentináddal karodon lépkedsz a földbepuhult tűszőnyegen […]” - labyrinths
„[…] is open to the wind // on all four sides // like no room at all” - can’t take my eyes off you
„[…] évszázadok egymásnak suttogó tudása lesz újra egység […]” - otthonos
„felejtsd el az ablakot. nincs. feküdj bele az esőbe. ezer vágy hív arrafelé […]” - hollét
„létünk nem csak mikor-lét és hogy-lét, hanem pillanatról pillanatra hol-lét is […]” - mainstage
„[…] mennyi monoton // perced viseled // mire odabasz a beat // mire nyugiba repít […]” - a kanyarodó villamos
„ott áll, keresztben az úton, két sávnyi külön kategória. túl van a váltón, ami az íves sínre vitte, de a jelzőlámpa még piros, így a két kocsisor fényszóróinak foltjai mozdulatlanul csillognak az oldalán […]” - gazdagság
„hajnalban a harmatos fűben, keresztül kerítések nélküli kerítéseken, a széltől susogó, de másképpen néma szőlőhegyen, lapos bazalttal támasztott teraszokon át bejárom amit bejárni bírok […]” - Itinerarium Antonini
„[…] egy földbe ágyazott lapos kövön töröm fel őket. mezítláb, törökülésben. a kő átmenet nélkül illeszkedik a diófa gyökerei által ívesre domborított mohás fű vonalába. évszázadok óta együtt koptatja szél és eső mindkettőt. […]”
ott áll, keresztben az úton, két sávnyi külön kategória. túl van a váltón, ami az íves sínre vitte, de a jelzőlámpa még piros, így a két kocsisor fényszóróinak foltjai mozdulatlanul csillognak az oldalán. tulajdonképpen teljesen egyértelmű, ami majd következik: a sínpár alatta csak egy irányba vezet. és autó itt nem megy semerre, amíg el nem csikorog előle az utolsó forgóváz is. a villamos mégis indexel. sárga alapon borostyánsárga fény. villog. jelentéktelen, de megegyezés szerinti jelzés. az ember alkotta világ egy – kivételesen – a természethez igazított része. ahogyan lent, úgy fent: habár általában a sors villamosáról is messziről ordít, hogy kanyarodni fog, hogy készen áll, hogy meglendítse az erő a sínen, de azért mielőtt befordul eléd, egy kis sarokban megjelenik a mindig felvillanó utolsó figyelmeztetés. kegyesen, hogy aki nem olvas a sorok között, az is értse. blink-blink. jövök. még épp van időd eszerint dönteni.
hajnalban a harmatos fűben, keresztül kerítések nélküli kerítéseken, a széltől susogó, de másképpen néma szőlőhegyen, lapos bazalttal támasztott teraszokon át bejárom amit bejárni bírok. így lesz enyém a birtok, mandula és dió, füge és naspolya, körte, szilva és fűszerek, mert rajtam kívül, úgy néz ki, nem kellenek senkinek. embernek ma már csak zárható hajlék, de a tájnak – azt súgja – gazda kell: olyan, aki benne otthonra lel, titokban ágakat metszeget, ha kell áthelyez pár követ, és időnként újra jön, hogy az ég alatt a tájképeket, ha nem is festi le, de valaki lássa. a fények tovasiklásában hogy legyen kompánia, mint Monet-nak Rouen katerdálisa.
annyira friss a dió, hogy még le lehet húzni róla azt a csonthéj alatti, vékony hártyát is, ami később aranybarna lesz. most még majdnem fehér. a húsa pedig nedves, a hártya nélkül édes és egyáltalán nem csípős.
egy földbe ágyazott lapos kövön töröm fel őket. mezítláb, törökülésben.
a kő átmenet nélkül illeszkedik a diófa gyökerei által ívesre domborított mohás fű vonalába. évszázadok óta együtt koptatja szél és eső mindkettőt.
Pannonia provinciája volt ez, ahol ülök, és kicsit az még ma is. a lényeg nem sokat változott. nem messze tőlem, a dűlőút mellett, kapáláskor félredobott kövek halma. az út kikerüli, ugyanúgy, ahogyan akkor is kikerülte. a régi rézsűk, a régi ívek ma is az ideálisak, hiszen muszáj volt a természettel, és az abban együttműködni kénytelen – bölcs – ember képességeivel összhangban megalkotni őket. a barbáriumba visszatértek a barnamedvék. itt, a limes vonalától délnyugatra csak az aranysakálok lopják el a fejem alól a párnának használt gyapjúpulóvert.
