van úgy, hogy azok, akikről azt hiszed, hogy hűségesek hozzád, egyszerűen éppen csak lusták hogy becsapjanak.
Kategória: invivo
Zoe-Jane és Ted. egy álmos, kopott dunaparti lakótelep két lakója. ők a szerzői ennek a sorozatnak. kísérleti szereplők, akik még a blogírás korszakának hajnalán születtek.
találkozásuk a Ponyvaregény Mia Wallace-ének, és a Négy Szoba neurotikussá szekált liftesfiújának másodrendű frissességű története, ami a helyi viszonyokhoz idomulva (érdeklődés hiányában), mint oly sok minden az életben, végül félbemarad.
rejtőzik valami diszkrét báj abban, ha nincsenek körülötted olyan barátok, akikre — apró-cseprő dolgok miatt, de mindig épp akkor — nem számíthatsz, amikor igazán baj van.
még akkor is, ha így nem marad körülötted senki.
persze fura érzés ez a nagy csend, azon gondolkozom, kinek lesz először szüksége rá, hogy megpróbálja megtörni.
nem valószínű, hogy nekem. én már halott vagyok.