— napló —

„[…] éppencsak […”]

„nem üldözöm a rejtőző apró meleget és a pislákoló fényeket a tél mélyében […]”

„the cure for anything is salt water […]”

„minden ember ereje egyforma. […] az idő a mérték.”

„végül nem az otthon a bialettiből kicsepegő fekete […] lesz ennek a szótlan útnak az ereje”

„és ahogy lemegy a Nap, az alkony utolsó, már közvetett, szórt sugaraiban ismét belélegezlek […]”

„[…] tiszafa-ligeted boltívei alatt tűzzománc szerpentináddal karodon lépkedsz a földbepuhult tűszőnyegen […]”

„[…] is open to the wind // on all four sides // like no room at all”

„[…] évszázadok egymásnak suttogó tudása lesz újra egység […]”

„felejtsd el az ablakot. nincs. feküdj bele az esőbe. ezer vágy hív arrafelé […]”

„létünk nem csak mikor-lét és hogy-lét, hanem pillanatról pillanatra hol-lét is […]”

„[…] mennyi monoton // perced viseled // mire odabasz a beat // mire nyugiba repít […]”

„ott áll, keresztben az úton, két sávnyi külön kategória. túl van a váltón, ami az íves sínre vitte, de a jelzőlámpa még piros, így a két kocsisor fényszóróinak foltjai mozdulatlanul csillognak az oldalán […]”

„hajnalban a harmatos fűben, keresztül kerítések nélküli kerítéseken, a széltől susogó, de másképpen néma szőlőhegyen, lapos bazalttal támasztott teraszokon át bejárom amit bejárni bírok […]”

„[…] egy földbe ágyazott lapos kövön töröm fel őket. mezítláb, törökülésben. a kő átmenet nélkül illeszkedik a diófa gyökerei által ívesre domborított mohás fű vonalába. évszázadok óta együtt koptatja szél és eső mindkettőt. […]”