nincs külső menedék, nincs általános fegyverszünet,
de végül — jobb ha tudod, hogy — egyesével
különbékét kötöttem a helyekkel, amikkel kellett.
hiszen ártatlanok.

a Lapos vízszagú, tompa éjjeleiben való örökös kergetőzéssel,
a szabolcsfalusi Fehérhegy hidegen tétova nyugalmával,
Bányapuszta szélráncibált ködfüggönyével,
Kisújbánya surranó patakjában a molnárkákkal,
az Amádévár rozsdás patkókat rejtő oldalával,
és a Malomvölgy cinkosságot játszó hazug zsombékcsomóival.
egyszer még azokkal is.

azért van ez, mert tudom a titkot, vagyis,
valójában a zsebemben hordom:
papírból van a héja, és
— ha szerencsém van —
esik az eső és épp mezítláb vagyok,
— ha szerencsém van —
nincs rajtam csak szakadt ruha, aminek nem árt a sár.

aztán ha kedvem tartja megfordulok,
fogom magam, és odasétálok.
egészen
pont
oda
aztán ha kedvem tartja megfordulok,
fogom magam, és odasétálok.
egészen
pont
oda
.