látom, ahogyan az öregasszonyt leszállítják a vonatról.
látom az arcukon a büntetés szándékát, a szándékot, hogy megtanítsák neki a rendet, és hogy erőszakkal kényelmetlen helyzetbe hozzák, hogy megszakítsák eltervezett útját.

egyetlen bökkenő van.

az öregasszony minden reggel így indul neki, és egyetlen terve van csak: követni a véletleneket. ő éppen ide indult, erre a vasútállomásra, ahová leszállították. bármelyik városé legyen is az. emberek mindenhol akadnak. legfeljebb egy-két óra járás. dolga pedig ott van, ahová veti a sors.

én szép lassan elsiklom a vonaton, ki a képből, távolodva a várostól, amire épp most sújt le a vakvégzet. ami marad, az az öregasszony, és az emberek. a tereken, meg az ismeretlen utcákon. na és persze ez az erő, amivel az öregasszony — egyetlen szóval, egyetlen pillantással — kétkedést és zavarodottságot szül bárkiben, aki nem elég szilárd.
kétkedést és zavarodottságot szül, változást szít, mozgást indít.

végrehajtja a törvényt.