hajnalban a harmatos fűben, keresztül kerítések nélküli kerítéseken, a széltől susogó, de másképpen néma szőlőhegyen, lapos bazalttal támasztott teraszokon át bejárom amit bejárni bírok. így lesz enyém a birtok, mandula és dió, füge és naspolya, körte, szilva és fűszerek, mert rajtam kívül, úgy néz ki, nem kellenek senkinek. embernek ma már csak zárható hajlék, de a tájnak – azt súgja – gazda kell: olyan, aki benne otthonra lel, titokban ágakat metszeget, ha kell áthelyez pár követ, és időnként újra jön, hogy az ég alatt a tájképeket, ha nem is festi le, de valaki lássa. a fények tovasiklásában hogy legyen kompánia, mint Monet-nak Rouen katerdálisa.
Lao-Ce
hangyák
mantra
Tori
indokína
rókatündér
bicikli
nomád
víztorony
Klimt
jelenlét
Boris Vian
véletlenek
tánc
álmatlan
halottaskönyv
Zoe-Jane
rétek
ménes
Bérczesi Robi
Orion
nyüszítés
Ateş
Testépítő Szent Johanna
kakaó
erdő
szőlőhegy
víz
Ani DiFranco
teák
bükkös
eső
megmenteni
üröm
kertecském
öregasszony
arany
csend
apróságok
Escher
squat
Hamvas Béla
félelem
tápiókavakondok
menedék
Tao Te King
tequilarapido
Nagy László
Párizs
fonál
dió
Tengeróceán
foltok
Vélemény, hozzászólás?