web analytics

az utolsó tekercs skiccpausz // ébredés elhalasztva

Hónap: 2024 július

nyüszítés

a Biokovot térkép nélkül, két másfélliteres palacknyi vízzel indultunk el megmászni. nagyjából másfél óra múlva mindkettő olyan meleg volt, hogy inni már nem mertünk belőle, csak a hajunkat megvizezni vele és megnedvesíteni a szánkat. egyértelmű volt, hogy az egyenes irány helyett – ameddig lehetséges – muszáj az olívaligetek árnyékocskáit követve haladni. a tenger száraz, sós illatában kerülgettük a teraszok kőfalait és a vízmosások árkait. így persze elég hamar eljött a pillanat, amikor már fogalmunk sem volt, hol vagyunk. bár a cél, a hegytető, még ott fehérlett felettünk.

észrevettem, hogy jóideje nem szólunk egymáshoz. hunyorogással és szemöldökráncolással kommunikáltunk csak. feladtuk. de még további egy óra volt mire szintben az öböl felé haladva elértük a falu útját, és aztán a falu szélén a forrást, ami valószerűtlenül bő, hűs vízzel zubogott bele a völgyébe.

kutyák voltunk. reméltük, nem látja senki. kutyák, akiket otthagytak valahol, és ők elhitték, hogy örökre elveszett az éltető falkavezér, de végül mégis visszatért. ráztuk magunkat örömünkben, és tudtuk, hogy amint elég közel érünk, mielőtt remegve, kaffogva, egész testtel belevetjük magunkat, óhatatlanul elkezdünk majd nyüszíteni.

stealing beauty (p.2)

I wait I wait so patiently
I’m as quiet as a cup
I hope you’ll come and rattle me
Quick! Come wake me up.

LucY Harmon

végül nem az otthon a bialettiből kicsepegő fekete,
hanem az árnyékban párolgó nápolyi pizza olívás teteje
lesz az, amiben benne lesz ennek a szótlan útnak az ereje
amin járunk, még úgy is, hogy nem tudjuk, hol volt az eleje

csak azt, hogy a mostban egy szőlőhegyen kanyarog,
éjbekarcolt fénysorokkal íveli át a Balatont
padkája vitorlák vigyázó kősora
viharban sem sodródik sehova


so’haj / सोऽहम्

és ahogy lemegy a Nap, az alkony utolsó, már közvetett, hozzámszórt sugaraiban ismét belélegezlek. magamba szívom egymásbagabalyodott növényeid illatát, a közülük feltévelygő párát, hagyom hogy átjárjanak a termékeny talaj lehűlésbe forduló levegőbe visszalehellt hősávjai. egy leszek a hellyel ahol vagyok, sejtjeimben a táj álma ébred, álmaim pedig kiköltöznek a tájba, egyenletes sóhajokba csomagolva cseréljük el veled őket újra és újra, amíg el nem múlasztod az életem. ahogy én is elmúlasztom minden kilégzés után a lélekzet ritmusát egy apró szünet erejéig.

© 2018—2025 CsLTD Smurf Alkotóközösség
kaaliyuga@forrasom.hu

Hemingway © Anders Norén