a révész haladéktalanul vigyen át a túlsó partra
a kikötő lámpáit gyújtsa ki, ahogy szokta
és a lejtős út a töltések között sodorjon haza
fülemben zenével, félvakon, sietve
az irányfények vigyázzák, hogy lépteim sikere
ne rajtam álljon,
ami volnék, hogy mindaz hazataláljon.
mert otthonról eljönni se volt kedvem,
adja hát vissza az időt is, amit elsiettem.
így szólt a néma fohász a folyóparton
és a kis rét nem tudta, mit is mondjon
hiszen ott rév sohasem állt,
csak néha olyan, aki ugyanígy – véletlenül –
odatalált.