az eső a szokásos helyeken csorog a terasz tetejének széléről. a Mun-Mekong torkolat felől érkező teherautók sarat dagasztanak az úton. egy újsággal és egy bangor brownie-val ülök a kávém mellett, amikor a házvezetőnő belép, és bejelenti: a Szelíd Asszony érkezik. a saját nyelvén mondja, nem szeretünk franciául beszélni, sem ő, sem én. megköszönöm, és a bejárat felé indulok. sáros aljú, vékony, fehér vászonruhában sétál befelé, egy fonográflemezzel a kezében, pedig most érezhetően nem táncolni jött. ideges, de csak köszön és cseveg, ahogy szokott. körülnéz. most kapta ezt a felvételt. muszáj hallanom, szögezi le. táncolunk. újra körülnéz. a megfelelő pillanatokban, a lüktető swing hangjaitól alig hallhatóan kezd mesélni. előző este, a városból hazafelé látott valamit. a katonák — senki sem mondta, hogy már itt is itt vannak a katonák — összeterelték egy thái đen falu lakóit. később lövéseket hallott. biztos amiatt, ami északon történik, mondja. valamit ki kell találnunk, mielőtt ideérnek. szerezzek buszt. beszél a tanítónővel. nem tudja, mit lehet tenni, de időt kell nyerni.
megvárjuk amíg lejár a lemez, én a látszat kedvéért, ahogy szoktam, felvetem, hogy maradjon egy teára. ő szabadkozik, és elsiet.
Év: 2020
ez egyfajta kegyelmi állapot, magyarázta. de nem olyan, hogy mindent nagyon jól csinálsz, és cserébe semmi rossz nem történik.
igyekszel ugyan, de tökéletlen vagy. elölhagyod a félig kipakolt táskád a konyhapult mellett, aztán a teáskanna felé nyúlva levered a grillsütő tetejéről a mézesüveget. röptében megpróbálsz utánanyúlni, amitől az gellert kap, majd pörögve éppen a táskába esik. általában ilyen az életem. szédítő hullámvasutazások végén üvegtörés nélküli puha landolások egy táskába gyűrt pulóveren. az ember megéli a szédülést, megtapasztalja a már kontrollálhatatlanná váló mozgás kényszerpályáját, előre érzi a szöveteiben ahogyan pillanatokon belül csattani fog, de mégsem. az érkezés végül lágy és csak a vélt fájdalomtól sajogva tanulja meg a leckét. miközben minden ép marad.
egy ideig ezek vannak.
aztán, miután már az egészet lényegében elfelejtetted, a szemed sarkából meglátod, ahogyan megbillen valami. egy gyors, ösztönös mozdulattal a táska helyére mozgatod a tenyered, majd nemsokkal utána meg is érkezik bele ami mozdult, és te finom tartással megmented a zuhanástól. de ezúttal nem egy üveg az, hanem konkrétan az életed.
