Hónap: 2017 október

bor és tea. (hommage á Znajkay Zsófia)
italok, amik esetében több-kevesebb hagyománya van annak, hogy figyelemmel fogyasszuk őket. mondjuk a többi is megérdemelné, persze. mert a természet egyik szépsége a non-homogenitásban rejlik. a növényekbe belenő a talaj, amin nőnek, beléjük süt a Nap és átjárja őket az eső, a pára. nem csak átvitt értelemben. és ha italt készítesz belőlük, abban benne lesz a táj illata, a fény, a víz. és aki odafigyel, és megérzi ezeket: az utazik. és tapasztal. és gazdagodik.
ahogy én tettem a következő teámmal, ami egy ceyloni orange pekoe fekete tea. ezt is iszogattam pár éven át. Srí Lanka Nuwara Eliya nevű teavidékén terem (itt készült a fotó), az orange pekoe pedig azt jelenti, hogy a tea-hajtás külön szüretelt második, még kicsit narancssárgás színezetű levélkéi alkotják. vörösréz színű főzetet ad. mint egy szoba sarkában felkapcsolt kicsi izzólámpa. le lehet ülni mellé olvasni.

laktam egy kicsit a Ménesi úton Norma jóvoltából. csodás zuga a városnak, ahová kevesen tévednek, és ahol egyszerre lehet érezni a Feneketlen-tó vizének és a Gellért-hegy avarjának illatát. nagyjából ezekre az évekre nőtt fel az alvás-ébrenlét ciklusom annyira, hogy bármilyen körülmények között, bármilyen időtartamú alvás pihentető tudjon lenni. volt tehát idő formálódni. és erő is, ami formáljon. ez természetesen nem ment zökkenőmentesen. a zökkenések után pedig jólesett az apró házmesterlakás előtti csodakuckó ölében beszélgetve és gondolkozva várni a hűvös alkonyt és az éjt.
tenger mélyére nézni. elidegenedni kívül és otthonossá válni belül.
ehhez a legjobb ital a matcha, ez a szüretet megelőző hetekben árnyékban nevelt, majd szárítás után porított zöld tea. a fény hiánya megváltoztatja a növény biokémiáját, aminosav-tartalmában erősödik a theanin, és ízanyagai is eltérnek a hagyományos zöld teánál megszokottól. kétféle árnyéktea létezik: ha a senchához hasonlóan felcsavarják a leveleket, akkor kapjuk a gyo-kuro (azaz jáde harmat) teát, ha a levelek sodrás nélkül kerülnek szárításra, az a tencha-tea. ez utóbbi porításával készül a matcha. lassú kőmalmok őrlik, hogy ne melegedjen fel, óránként egy malmon körülbelül két evőkanálnyi készül. (ha van idő, van erő.)
a porból aztán egy keveset meleg, de nem forró vízzel leöntenek, és tradicionálisan egy, a képen is látható bambusz habverőcskével egyenletesre keverve készen is van az ital.
egyébként maga a matcha por bármi másra is használható, érdemes például kipróbálni olvasztott fehér csokoládéba keverve.

arról, hogy a törökök mennyire értenek az ételekhez és az italokhoz, mit sem sejtettem azelőtt, hogy Demettel találkoztam volna. azóta viszont annál inkább tudom. és nagyon hálás vagyok, eszem-iszom kincseiket.
a tea, amit leggyakrabban fogyasztanak, Törökország észak-keleti részéről származik. a Fekete-tenger partvidékén, Trabzon és Rize tartományban termő, sokszor nem csak tealeveleket, hanem ágacskát is tartalmazó fekete tea. jellegzetes, emeletesen egymásba rakható, két részes kannában készül. a felsőben van a sötétvörös főzet, az alsóban melegszik a hígítására használt víz. apró, jellegzetes alakú csészékből isszák, mert elég erős.
fogyasztása társasági esemény, így ha valaki teázik, akkor ösztönösen beszélget. ha egyedül van épp – és alkalmas természeti képződmény sincs a közelben, aki szóbaállna vele – akkor belül. nem lehet másképp.

a következő, útjaimon tartósan kísérő főzetre valamikor 2004 telén találtam rá. akkoriban kicsit felfordult körülöttem a világ. a statikus biztonságba vetett naivan túlzó bizalmam okán kvázi edukatíve seggberúgott a mindenség. (mint azt a bizonyos üstököst.) és a talpamat csak mezítláb, a mocskos földön sikerült megvetnem. az viszont hideg volt. ezért kóstoltam meg először ezt az italt, amiről már előtte is sokat hallottam, de szavak alapján az ízét, a hatását nem lehet jól elképzelni: a félig vagy teljesen fermentált teát fél napig főzögetik lassú tűzön. a forró teát ezután egy fa edényben vajjal (eredetiben yak-vajjal), kevés tejjel, és himaláyai sóval összeköpülik. sohasem édesítik. ez a tibet vajas tea, a phö-cha. inni úgy illik, hogy a csészét a házigazda minden korty után újratölti, így minden csésze teljesen teli van, amíg csak az ital el nem fogy a kannából.

egyszer csak rájöttem, hogy mostanában lesz nagyjából 25 éve, hogy elkezdtem szálas teákat inni. egész konkrétan a királyréti erdész, Ruff János teáit. akkoriban denevérekkel kapcsolatos alapkutatásokat csináltunk a készülőben lévő Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, és sok időt töltöttünk a patakpartokon kívül az erdészházban is. így esett, hogy megkóstolhattam különleges, ízesítés nélkül készített, szálas (nem filteres) teákat, ami akkoriban igazán különleges lehetőségnek számított. aztán jól rájuk is kaptam. annyira, hogy azóta is, szinte naponta: teázom.
akkor, tizenakárhányévesen nagyon szerettem a Lady Grey teát. ez egy bergamottolajjal, narancshéjdarabokkal és búzavirágszirmokkal ízesített fekete tea. ha jól emlékszem, ez volt az első tea is, amit magamnak vettem. aztán ittam is, vagy tíz éven át, mint alapteát. mindig kéznél volt. szóval legyen ez az első kép.