fehér ing volt rajta. fehér ing, amely meglepően pontosan idomult a testéhez. kivéve persze a bolondosan elálló gallért. fehér ing, és egy szűk farmernadrág. semmi több. az elutasítás helyén, amit korábban aláöltözetként viselt a ruháihoz, most nem volt semmi.
persze ez elsőre nem látszott.
dinnyét ettünk. a biciklik a rézsűn, a fűben hevertek. szemtelenkedtem vele, visszavágott volna, de tele volt a szája, így inkább szigorúra húzott szemöldökkel vállba vert. apró ököl. de azért másnapra belilul majd a helye. az ujjain cukros ragacs. az árnyékon kívül vakított a Nap. nevettünk.
ünnepelni jött. adni. mert az ünnep nem maga a változás, hanem az, amikor a változást elhozod másoknak. így a ruhája ünneplőruha volt. új. használatlan. szó szerint: soha nem használt. a vasútállomáshoz vezető sétálóutcán vette a vásznat, amiből vasárnaponként, otthon szabta ki és varrta meg az inget. az inget, ami előtte csak a képzeletünkben létezett. erre az egyetlen alkalomra szánta.
mert nem csak ünnepelni, de búcsúzni is jött. feladni mindent, ami annyira szép és egyben annyira nehéz: nem érezni többet. elvágni a szívet beidegző rostokat és butának lenni. mert ahol a tettek szabadok, ott a döntések bizonytalanságának félelme van. legalábbis ezt mondta, miközben másnap reggel az ágy mellől összeszedett ruháit a szekrényembe hajtogatta.
ezeket itthagyom neked, mondta. rajta lesz az illatom. akkor is, amikor rajtam már nem.
