tegnap egy tál vöröslencse mellett az öregasszony, — aki szokatlanul beszédes kedvében volt, — elmesélte egy látomását, mely szerint az Élet Egyetemleges Tudása évek óta újra egyben a Földön van, mégpedig — többek között — Testépítő Szent Johanna közvetítésében, aki alkalomról alkalomra lejegyez néhány sort belőle.
néha az utcán veszi elő a noteszét és csillámos zseléstollát, hogy aztán a kitépett, de sohasem összegyűrt lapot otthagyja valahol. néha hangüzenet formában csacsogja fel elbűvölő altján valahová. néha pedig a chatroulette-en gépeli be random ismeretleneknek a következő fejezetet.
(nem igazán könnyítve meg ezzel az elkötelezett gyűjtők dolgát.)

az öregasszony szerint egyébként ő lesz az egyenes és őszinte emberi kommunikáció sallangoktól mentes védangyala, a rendületlen figyelem evilági hordozója, és ebből következően az ábrázolása zajos levegőben, spotlámpafényben táncolás közben, és teljesen meztelenül lesz majd kanonizálva.

nemtudom az öregasszony hogyan szerezhetett tudomást az emberi végromlás olyan friss vívmányairól, amilyen a chatroulette.