az öregasszony bejött a szobámba, és leborított a földre egy közel térdigérő halom papírt. nagyjából negyedlap-méretű fecnik. kézzel írt sorok vannak rajtuk, azokat olvasom délután óta. örvénylik a fejem. nem hajlandó elárulni, hogy honnan szerezte őket, nem mond semmit. csak leült a sarokba, és kenegeti magát az olajjal.
az Olaj a ház egyik régi konyhakredencének fiókjában jelenik meg. vagyis tartózkodik. mindig ugyanakkora mennyiség. nagyjából gyermektenyérnyi. ha az ember nem nyúl hozzá: nem szaporodik. ha kitörölgeted: akkor újraképződik. az öregasszony szerint Testépítő Szent Johanna karotinos napolajának revelációja, ami a téli napforduló felé közeledve visszaidézi a nyár ifjonti hevének erejét.
mióta van ez az olaj, ő titokban, és gondterhes mosolytalansággal árulgatja a környék öregeinek. kifigyeltem. mindenkit nyomatékosan kér, hogy a ház környékén hagyja abba a könyökmankókon gólyalábazást. nem akar nagy felhajtást. megértem.
mindeközben tegnap este a várakozás (advent) jegyében a szomszéd a fagyott, olajos sólé morzsalékából szárnyas hóangyalt formált a háza udvarára. némi kétkomponensű epoximűgyanta hozzáadására mondjuk szükség volt, hogy egyben maradjon. ennek mellékhatásaként a ragasztókeverésre használt forgácslapok egyikén most megtekinthető egy csipegető pózban rögzült városi galamb. szívünk a legmélyéig eltöltekezett szeretettel a látványtól.
