hú. anya nagyon felhúzott. bejött az előbb ide, mármint a szobámba, és az életstílusomról kezdett eszmecserébe. vagyis kezdett volna, de monológ lett belőle, mert nem voltam hajlandó erről érdemben kommunikálni vele. úgyértve, nincs igazán köze hozzá. részben ígyis én tartom el őt, és nem fordítva. de nem, most nem a pasik miatt, hanem mert elmondtam neki, hogy egy hét munkaviszony után felmondok azon a hülye helyen. nem érti meg, hogy nem azért nem maradok, mert nincs bennem kitartás. vagy mert képtelen vagyok beilleszkedni egy közösségbe. azon a helyen hülyék dolgoznak — ennyi az egész. egy szemellenzős bugyuta birka szintjére kellene süllyednem, hogy beilleszkedjek. plussz nem is nézek eleget tévét, hogy igazán legyen közös témánk. az eszelős munkahárítgatós lustaságukról nem is beszélve.
Hónap: 2005 október
de nehogy azt higgyétek ám, hogy utálok dolgozni, vagy ilyesmi. csak nem lehetek cinkosa ezeknek az embereknek a lustaságban.
sőt, lévén, hogy fogytán a félretett pénzem, valószínűleg mindenképp hamarosan kell valami munkát találnom. ha mást nem, hát megint Ted segítségére lesz szükségem. én tudniillik csak félbehagyott főiskolákkal rendelkezem, nem végzettséggel, Ted viszont papírt tud felmutatni arról, hogy ő bizony alkalmas szakfordítások készítésére, például angol nyelvből. ami azért nagyon fontos, mert az angol nekem is könnyen megy. így hát félhivatalosan, Ted neve alatt szoktam dolgozni. vagyis helyette. ő a kapcsolattartó: elvállalja, megbeszéli a munkákat. én meg megcsinálom. hát így megy ez.
vagyis ment ez egy ideig. és talán menni fog újra. kedves, jó Ted.
persze tudom, hogy nem egyszerű velem.
ártatlan arcot vágok. semmit sem sejtenek. dolgozom, mint egy angyal.
aztán fény derül rá, hogy kivételesen valamennyire naívnak bizonyultam:
most mondták, hogy hétfőn nem is lesz munkanap.
nem szoktam ilyesmire annyira figyelni.
mellesleg meghirdettem a feltétel nélküliség epocháját. anya ki is borult. azt mondja, hihetetlen, hogy minden este másik pasival jövök haza.
nem is minden este.
és legtöbbször nem is csinálunk mást, csak beszélgetünk egész éjjel.
a lényeg az, hogy elegem lett a hülye szabályokból és elvárásokból, amiknek próbáltam megfelelni. szükséghelyzet van a világban, úgy érzem. fuldoklunk a saját mocskunkban.
szóval bárkinek, aki képes egy kis időt úgy velem tölteni, hogy szeretetet tudjunk adni egymásnak, és kapni egymástól: helye van mellettem. a többiről pedig nem veszek tudomást.
mindenféle szavaknak azzal kapcsolatban, hogy felhívjam az illetőt később, vagy találkozzam vele ismét, ha az előbbi dolgok nem állnak fenn — csitt!
szükségállapot.
anya szerint nemibetegséget fogok kapni. vagy terhes leszek. aranyosan aggódik. azt hiszi, valami kis hülye vagyok. sohase voltam. egy angyal vagyok.
figyeljetek. ők még nem tudják, de ti tudhatjátok, mert most leszögezem: jövő hétfőn cserbenhagyom a munkahelyemen az embereket, akik azt hiszik, hogy jól kikerülték a dolgozást azzal, hogy rámlőcsölték a tennivalókat.
tévedtek.
még valami. az igazság nem éppen statisztikai alapokon nyugszik. ha egy ember valamiről kilencvenkilencnek ugyanazt mondja, és csak egynek mást, attól még könnyen lehet, hogy az az egy áll a legközelebb az igazi érzéseihez.
sok ember leveleit olvasom ám. mindet. bárkinek is küldik, bárkitől is kapják. nem nagy ügy. néha egy kis emberismeret, néha ötletesség, néha egy kis segítség szakemberektől. nem annyira lehetetlen feltörni egy postafiókot.
na és onnantól kezdve nyitott könyv előtted a barátaid magánélete.
meg a sajátod is.
végre.
fura, hogy hány meg hány oldala tud lenni az „igazságnak”. hazudunk mind. kinek éppen mit. de én látom az egészet. és ezzel a tudással nem is vagyok ám túl népszerű.
eleinte leginkább hallgattam. féltem, hogy nem tudom hibátlanul eljátszani, hogy csak azt a rész ismerem a teljességből, amit nekem szánnak. de nem nehéz — próbáld ki egyszer. sőt, piszokul belejön az ember. más lesz a világ. csak uralkodni kell tudni az érzéseiden. mert ha nem bírod az adekvát arckifejezéssel végighallgatni azt, amit az arcodba hazudnak, akkor lebuktatod magad, és vége a játéknak.
hidd el, másképp van minden, ha tudod, hogy mit beszélnek rólad mások egymás között, és ha tudod mennyire mást mondanak, amikor veled vannak. ha tudod, hogy kivel mi történt, és mi az, amit ebből megoszt veled, és mit nem, és mit nem egészen úgy, ahogy történt.
bizony mondom néktek, a hazugságaikban ismerszenek meg a barátaitok.
na jó, csak hogy értsétek Ted utalását: a pasimat ott jó messze jól megverték. volt ez a tiltakozás-féle, és persze a rendőrök válogatás nélkül ütöttek. tüntetőket, bámészkodókat úgyszintén. (tuti, hogy a bámészkodókat is, ha ez a hülye is kapott. mi mást csinált volna ott ez a tejbetök.) mitagadás nem igazán tudom, hogy sajnáljam-e. dühös vagyok, jóideje dühös vagyok rá, a fenébe is. csak olvasom a hülye leveleit, és csodálkozom. túlbecsültem. no persze nem nekem írja őket, de olvasom. ilyen smart kis lány vagyok én. onnan tudom ezt az egészet is. mármint a leveleiből. nekem persze azóta se merte elmesélni. meg azt se, hogy nem bír ám nyugton meglenni csajozás nélkül — nesze neked hűség. mondjuk röhej, hogy mennyire nem jön össze neki.
[Ted kérésére: smart = ügyes, talpraesett, fondorlatos. brrr…]
Kent State University, USA.
May 4, 1970
