nothing i have is truly mine
Év: 2005
– – – – – – –
Ted. Ted vagyok.
Olyasmit kell most írnom, amire nem vagyok felhatalmazva.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy megtegyem-e.
Zoe. Zoe-Jane ma meghalt.
Egy balesetben. Reggel.
Nem lesznek itt fekete betűk, vagy bármi ilyesmi, hét halk kicsi vonal lesz a következő bejegyzésben.
Ez lesz.
Valahogy nem tűnik most jó ötletnek írni ebbe a blogba.
Megyek is.
hú. anya nagyon felhúzott. bejött az előbb ide, mármint a szobámba, és az életstílusomról kezdett eszmecserébe. vagyis kezdett volna, de monológ lett belőle, mert nem voltam hajlandó erről érdemben kommunikálni vele. úgyértve, nincs igazán köze hozzá. részben ígyis én tartom el őt, és nem fordítva. de nem, most nem a pasik miatt, hanem mert elmondtam neki, hogy egy hét munkaviszony után felmondok azon a hülye helyen. nem érti meg, hogy nem azért nem maradok, mert nincs bennem kitartás. vagy mert képtelen vagyok beilleszkedni egy közösségbe. azon a helyen hülyék dolgoznak — ennyi az egész. egy szemellenzős bugyuta birka szintjére kellene süllyednem, hogy beilleszkedjek. plussz nem is nézek eleget tévét, hogy igazán legyen közös témánk. az eszelős munkahárítgatós lustaságukról nem is beszélve.
de nehogy azt higgyétek ám, hogy utálok dolgozni, vagy ilyesmi. csak nem lehetek cinkosa ezeknek az embereknek a lustaságban.
sőt, lévén, hogy fogytán a félretett pénzem, valószínűleg mindenképp hamarosan kell valami munkát találnom. ha mást nem, hát megint Ted segítségére lesz szükségem. én tudniillik csak félbehagyott főiskolákkal rendelkezem, nem végzettséggel, Ted viszont papírt tud felmutatni arról, hogy ő bizony alkalmas szakfordítások készítésére, például angol nyelvből. ami azért nagyon fontos, mert az angol nekem is könnyen megy. így hát félhivatalosan, Ted neve alatt szoktam dolgozni. vagyis helyette. ő a kapcsolattartó: elvállalja, megbeszéli a munkákat. én meg megcsinálom. hát így megy ez.
vagyis ment ez egy ideig. és talán menni fog újra. kedves, jó Ted.
persze tudom, hogy nem egyszerű velem.
ártatlan arcot vágok. semmit sem sejtenek. dolgozom, mint egy angyal.
aztán fény derül rá, hogy kivételesen valamennyire naívnak bizonyultam:
most mondták, hogy hétfőn nem is lesz munkanap.
nem szoktam ilyesmire annyira figyelni.
mellesleg meghirdettem a feltétel nélküliség epocháját. anya ki is borult. azt mondja, hihetetlen, hogy minden este másik pasival jövök haza.
nem is minden este.
és legtöbbször nem is csinálunk mást, csak beszélgetünk egész éjjel.
a lényeg az, hogy elegem lett a hülye szabályokból és elvárásokból, amiknek próbáltam megfelelni. szükséghelyzet van a világban, úgy érzem. fuldoklunk a saját mocskunkban.
szóval bárkinek, aki képes egy kis időt úgy velem tölteni, hogy szeretetet tudjunk adni egymásnak, és kapni egymástól: helye van mellettem. a többiről pedig nem veszek tudomást.
mindenféle szavaknak azzal kapcsolatban, hogy felhívjam az illetőt később, vagy találkozzam vele ismét, ha az előbbi dolgok nem állnak fenn — csitt!
szükségállapot.
anya szerint nemibetegséget fogok kapni. vagy terhes leszek. aranyosan aggódik. azt hiszi, valami kis hülye vagyok. sohase voltam. egy angyal vagyok.
figyeljetek. ők még nem tudják, de ti tudhatjátok, mert most leszögezem: jövő hétfőn cserbenhagyom a munkahelyemen az embereket, akik azt hiszik, hogy jól kikerülték a dolgozást azzal, hogy rámlőcsölték a tennivalókat.
tévedtek.
még valami. az igazság nem éppen statisztikai alapokon nyugszik. ha egy ember valamiről kilencvenkilencnek ugyanazt mondja, és csak egynek mást, attól még könnyen lehet, hogy az az egy áll a legközelebb az igazi érzéseihez.
